A Nőtlenek Kiáltványa
PREAMBULUM
Ezidáig hazugságban éltünk. Abban a hazugságban, hogy mindenki megtalálja párját, hogy mindenki boldogságot találhat valakivel. Senki sem lehet örökké elesett és magányos.
"Minden zsák megtalálja a maga foltját". A feminizmus korszakában azonban rá kell döbbennünk nekünk, magányos férfiaknak, hogy nincs ez így. A nők igényei felülmúlták a kínálatot; soha a történelem során nem volt oly sok agglegény és magányos férfiember, mint amíg írom e sorokat. A huszadik század utolsó felének társadalmi változásai felszabadították a nőket a fejlett, Nyugati térségben... Szabadon válogathatnak párt maguknak, szabadon alakíthatják magánéletüket.
Valljuk be őszintén: ennek kárát mi, hímneműek láttuk! Egyre nagyobb gondot jelent egyre több férfi részére működőképes párkapcsolat kialakítása. Szükségessé vált a feminizmusra adandó választ megfogalmaznunk. Itt az idő új paradigmák keresésére. Ennek a kutatómunkának támpontjául kíván szolgálni ezen Kiáltvány.
Budapest, 2012.04.21.
I. FEJEZET: A NŐ ÉS A FÉRFI
Minden eddigi család története a két nem közti harc története.
Nőstény és hím, lány és fiú, nő és férfi, egy szóval, elnyomó és elnyomott, állt folyton ellentétben egymással és folytatott hol nyílt, hol burkolt küzdelmet. Küzdelem, mely vagy az egyik, vagy a másik nem győzelmével zárult, és ami vagy a fennálló családi, magánéleti és társadalmi viszonyok megváltozását eredményezte, vagy a két nem kölcsönös tönkremenetelét.
A történelmet vizsgálva mindenütt megtalálhatjuk a nő és férfi együttélésének legváltozatosabb formáit. Az ókori Görögországban a férfiemberek külön tartottak szeretőt és külön feleséget gyereknemzés céljából, az őskorban bizonyos törzsekben a nők tartottak férfiháremet saját használatukra, az Oszmán Birodalomban a szultán élvezte egy hárem szolgálatait, a huszadik századig Európában a férfiak végeztek kenyérkereső tevékenységet és feleségeik szolgálták ki igényeiket. Minden esetben vagy az egyik, vagy a másik nem tartotta szolgai sorban a másikat.
A posztmodern globalizált társadalom mely felépült a patriarchális, ipari kapitalizmus alapjaira nem törölte el a két nem közti ellentétet, hanem a nőt juttatta domináns szerepbe magánéleti téren. Tehát újféle rétegződést és újféle elnyomást hozott létre a régi, hímsoviniszta berendezkedés helyén.
Korszakunk, a feminizmus korszaka, ezzel a megkülönböztető tulajdonsággal rendelkezik: egyszerűsítette a nemi ellentéteket. A társadalom mint egész egyre inkább kétfelé oszlik, két hatalmas táborra mely versenyben van egymással: a Nő és a Férfi.
A nőstény mindig is létezett, és hagyományosan a gyereknemzés céljából élt. Életének értelme a jövő generációinak felnevelése volt.
Azonban idővel a nők szűkösnek kezdték érezni határaikat. Nem kívántak többé a gyereknevelés által behatárolt életmódot folytatni. A női szavazati jog megszerzése 1918 február 8-án az Egyesült Királyágban, az Egyesült Államokbeli Roe v. Wade alkotmánybírósági határozat, mely legalizálta az abortuszt 1973-ban, a tablettás fogamzásgátlás széleskörű népszerűsítése 1974 után mind lépcsői a nők felemelkedésének, és hatalomra-kerülésüknek. Különösen az orális fogamzásgátlás fejlődése tette lehetővé hogy a nők saját sorsukat irányításukba vehessék.
A régi patriarchális rend, mely a férfi felsőbbrendűségén és kenyérkereső munkáján alapult, nem felelt meg a nők megnövekedett igényeinek. A globalizáció viszonyai között végbemenő munkaerőpiaci változások gazdaságilag is ellehetetlenítették a hagyományos, egykeresős családi modellt. A két nem közti munkamegosztás természete változott tehát meg. A hagyományos család elkezdte máig tartó hanyatlását.
Mindeközben a nők jogai folyton nőttek. Egyre többek lettek az igényeik, és igényeik kiszolgálása komoly üzletté is vált. Többé sem az üzleti, sem a politikai élet nem hagyhatja figyelmen kívül a női igényeket. Ez forradalmasította a magánéletet is: többé nem várhatta el egy férfi hogy a nő elvégezze nemi szerepéhez tartozó feladatokat. Már a gyereknemzés sem tartozik a posztmodern nő kötelezően ellátandó feladataihoz. Eközben a férfiak kötelességei változatlanok maradtak.
A modern kémia lehetővé tette a nők részéről a gyerekszülés mellőzését, aminek kulcsa a fogamzásgátlás csaknem teljeskörű használata. Ez a fejlemény maga egy reakció volt a megnövekedett női szabadságigényre, és minél tovább terjedt a fogamzásgátlás joga, annál inkább a nők is egyre szabadabbá váltak. Egyre több politikai előjogot is szereztek, olyannyira, hogy megkérdőjelezhetetlenné váltak magánéleti jogaik. 2012 márciusában Rush Limbaugh amerikai rádiós műsorvezető "r*bancnak" nevezett egy olyan fiatal hölgyet aki fizetését elköltötte fogamzásgátló-tablettákra, és kért állami támogatást ebből kifolyólag. Még Limbaughnak kellett bocsánatot kérnie tőle ezért a megjegyzésért.
Láthatjuk tehát, hogy az új feminista rendszer hosszú fejlődés eredménye, és a posztmodern nőstény is folyamatos politikai küzdelmek és orvostudományi találmányok, hormontabletták eredménye.
Minden lépés a női uralom kiépülésében együtt járt a "gyengébbik nem" politikai szerepének bővülésével is. A férfiak uralma alatt, a független gondolkodás lehetőségétől is megfosztva élt. Csak hellyel-közzel éltek "szabad" nők, kiket kiátkozott a társadalom és deviánsként kezelt. Egy-két elszigetelt képviselője létezett csupán a nőuralomnak, a matriarchális berendezkedésnek. Korai, döntően biszexuális vagy leszbikus képviselői a feminizmusnak voltak az olyan egyedek mint Virginia Woolf és Jane Allen Harrison, túlnyomórészt furcsa és nem jellemző esetek, akik leginkább csak nem kívánták a szülés fájdalmait. Ilyen, kissé nem biztató előzményekből a huszonegyedik századra megragadták a kezdeményezést, magánéleti és politikai téren egyaránt! Bár a vezető politikusok zöme férfi, hol van ma az a bátor politikus ki tagadni merné a nők előjogait, vagy vissza kívánná állítani a patriarchális rendszert, vagy a hagyományos családot?! A politika mára a női igények kielégítésére hivatott bizottság.
A feministák a történelem során igen forradalmi szerepet játszottak.
A feministák mindenütt ahol hatalomra jutottak, véget vetettek az idilli, patriarchális viszonyoknak. Könyörtelen szétszakították azokat a kötelékeket melyek összefűzték a férfit a nővel, a nőstényt "természetes feljebbvalójához", "kenyéradó gazdájához", "Urához", és semmi egyéb összetartó erőt nem hagytak a nő szexuális élvezetén, vagy a fizetség cinikus vonzatán kívül. Belefullasztotta a legfelemelőbb, szinte vallásosságot súroló szerelmi érzéseket, a két ember közti kölcsönös szeretetet, a számító önérdek jéghideg tavába. A férfi értéke a nő szemében immáron csak nemi szerve vagy pénztárcája méretének függvénye, és minden eddigi kötöttség és kötelesség helyébe egy megkérdőjelezhetetlen bálványt állított: a Szabadszerelem monstrumát. Egy szóban, a férfi burkolt kizsákmányolása helyébe immáron a nyílt, illúziómentes, brutális kizsákmányolás lépett.
A nők az anyaságot megfosztották minden bájától és gyönyörétől. Az "áldott állapot" mára "terhességgé" fajult. Régmúlt korokban a Nyugati civilizációban is tisztelettel néztek áldott állapotú nőtársaikra; ma megvetéssel teszik ugyanezt. A férjet vagy élettársat szerető, apa, barát, istenség helyett öröm-és pénzforrásként kezelik.
Leszaggatták a családi viszonyról meghatóan szentimentális fátylát és e viszonyt puszta szexuális vagy pénzügyi viszonyra redukálták.
Nem létezhetnek nők férfiak nélkül. Szükségük van a megtermékenyülésre ahhoz hogy a társadalom továbbra is fennmaradjon eredeti népességi összetételében. Spermadonorok nélkül az emberiség egésze megszűnne. A régi családi modell létezése előfeltétele volt a későbbi forradalomnak: a kelleténél is több gyermek született a fejlett, ipari világban 1950 és 1970 között. Ez lehetővé tette hogy a militánsabb nők racionális érvekkel harcolhassanak a fogamzásgátlás különféle eszközeinek legalizálásáért. Férfiak együttműködésére is szükségük volt. Így például John D. Rockefeller és hozzá hasonló, társadalmilag érzékeny gazdag férfiak, kik tartottak a túlnépesedés veszélyeitől. Még ők sem tudhatták nagy valószínűséggel, hogy milyen Pandóra-szelencét nyitottak meg. A nők immáron állandó bizonytalanságban tarthatják párjukat, mert szabadon válthatnak párt és bármikor elhagyhatják "szeretett társukat". Minden ami szilárd volt levegővé válik, minden családot pillanatok alatt tönkretehet a nő kénye-kedve. Ha nem úgy dönt, nem szereti párját, a férfinak kötelessége "megértőnek" és "megbocsátónak" lennie, mert nem áll jogában többé kérdőre kérdőre vonni a nőt érzelmei miatt. A férfiak tehát végre kénytelenek szembesülni valódi életviszonyaikkal
A férfi szüksége arra kényszeríti a nőt, hogy folyton keressen minden szükségletét kielégítő férfit. Nem a férfi keres, hanem a nő. A feminizmus rendszerében a kereső szerep minden értelemben a nőké. A férfiak nagy részét nem találja meg egy nőstény sem.
A gazdasági élet fejlődésének következtében a nők fogyasztása és magánélete egyre inkább kozmopolita jelleget ölt magára. Minden férfit kívánnak kihasználni, és ez azzal jár hogy a párkeresés többé nem nemzetiségi alapú. A Föld minden tájáról válogathatnak, hála a kommunikációs technológiák elterjedtségének. Nem elégednek meg a Telhetetlenek saját országuk hímnemű lakóival. Empirikus megfigyelések arra utalnak hogy a nők idegen nemzetiségűeket is megkívánnak, ha nagyobb mértékben járulnak hozzá testi élvezeteikhez. Hátrányba kerülnek ilyen viszonyok között azok a férfiak, akik fizikailag képtelenek lépést tartani az erősebbekkel. Könyörtelen nemzetközi párválasztási versenynek lehetünk tanúi, ahol az átlagos és az alatti férfiak duzzasztják a vesztesek egyre növekvő táborát. Immáron távoli területek lakói is kiszolgálják a nőstények igényeit. Minden irányba van tehát közösülés, nemzetközi és egyetemes közösülés. Azonban a technológiai fejlődés új játékszereket is eredményezett. Minden a nő játékszerévé válik, de leginkább a férfi az ő játékszere.
Ezáltal a nők meg a legelmaradottabb régiók lakóit is magukba fogadják, ha örömöt látnak bennük. A kommunikációs eszközök elterjedtsége még a legelmaradottabb régiókat is bekapcsolja tehát a nemzetközi versenybe. Ezáltal feminizálódik az egész világ; mindenütt felfedezik a nők, hogy lehetnek előjogaik és elvárásaik a férfiakkal szemben. Minden esetben a férfiak kénytelenek engedményeket tenni, és idővel mindenütt felbomlanak a régi hagyományok korlátjai. A nők mindenütt feministákká válnak. A posztmodern Nő az egész világot tükörképévé változtatja, és a férfiakat alattvalójává.
A feministák a férfiakat függővé tették, és a nők uralmának vetették őket alá. Létrehoztak újféle párkapcsolati formákat, így megmentve számos nőt a hosszú de boldogtalan házasság rémétől. A globális piacgazdaság nagyban hozzájárult az egész világ feminizációjához, mert a homogén piacok homogén életformát, egyforma fogyasztói szokásokat igényelnek.
Előnyös hatalmi helyzetüket nagyrészt azért élvezik a nők, mert a népességi újratermelődés legfontosabb eszközét birtokolják: a méhet. Nők nélkül nem képzelhető el a jövő, amint férfiak nélkül sem. A két nem tehát egzisztenciális függ egymástól. Történelmi sikere a nőstényeknek, hogy a gyereknemzés kötelességét felrúgták, és ezt többnyire kérdőjelek nélkül elfogadja a társadalom "erősebbik" fele. Egy nő reproduktív jogai szentek és sérthetetlenek, akárcsak egy tőkés társadalomban az üzletemberek tulajdonjoga.
Soha oly sikeresek és szabadok nem voltak a nők mint ma. Mára a nők előjogai bebetonozódtak. Ma egy férfi nem vonhatja kérdőre nőjét, ha az szórakozni kíván és minden héten, mivel kiteszi magát a féltékenység vérvádjának. A féltékeny férfiak, azaz, azok kik bármiféle elvárást tanúsítanak a nőkkel kapcsolatosan, hamar párkapcsolaton kívül találják magukat. Ha egy fiatal nő "ki akarja bulizni magát", és 30 éves koráig csak a testi élvezetekért kíván élni, ebben többé nem gátolja őt senki s semmi. A női élvezeteknek oly tág terét nyitotta meg a technológiai és társadalmi haladás, hogy az egész világ mintha értük létezne, a nőért élne-halna. Gondolhatta volna bárki is a múltban hogy ez az elnyomott, szegényes, szánalomra-méltó réteg így felülkerekedik a világon?
Láthattuk hogy a hagyományos család rendszerén belül alakult ki a tradíció-ellenes feminista lázadás. Ez magával-ragadta a nők túlnyomó többségét a Nyugati civilizációban (beleértve Ázsia fejlettebb országait is), és készül meghódítani a perifériális régiókat is. Azonban a nőknek a világ sem elég. Amint fent leszögeztük, a nők függnek egzisztenciális módon a férfiaktól. Viszont a férfiak fokozott kizsákmányolása, szexuális tárgyként való kezelése fenntarthatatlan. A nők egyre inkább csak a szemükben "tökéletes", azaz, tökéletesen szolgalelkű, de fizikailag erős férfiakat tekintik partnernek. Ez azt eredményezi hogy számtalan férfi kiesik a párkapcsolatok világából, és egyre duzzad a magányosak serege. A matriarchális társadalom megteremti tehát saját ellenségét, felbomlásának kivitelezőit: a nőtleneket.
II. FEJEZET: A KÜZDELEM SZÍNTERE
Azáltal hogy kitárták a kapukat a minél szélesebbkörű önzőség előtt, a nők létrehozták azt a fegyvert melyet ellenük fognak használni.
A fegyver amivel a hagyományos családot szétrombolták immáron a nőkre lesz fordítva.
De nemcsak a halálukat hozó fegyvert hozták létre: ezentúl azokat a férfiakat is létrehozták akik az önzőség fegyverét fogják viselni-a kortárs elnyomottak: a nőtlenek.
Amilyen arányban fejlődik ki a posztmodern nő, ugyanolyan mértékben növekszik a nőtlenek tábora-a férfiaknak egy olyan rétege mely egy szerelmi kapcsolatoktól és szexuális élettől megfosztott életet él, és akik csak egyes nők kegyelméből jut néha egykét morszához, amint a hajléktalanok is csak a részvét érméiből élnek. A nőtlen férfi egy túlkínálatban lévő árucikk; a túlkínálatból kényük-kedvük szerint csemegézhetnek a nők. Árucikk jellegükből adódóan, a túlkínálat minden hátrányát is el kell hogy viseljék.
A túlkínálat viszonyai, illetve a feminista munkamegosztás viszonyai miatt, a férfiak élete elvesztette minden egyediségét, és, abból adódóan, minden varázsát és érzelmét. A hím csupán még egy tartozékává válik a nőnek, vibrátorainak és segédeszközeinek egyike.
Csupán a szexuális aktus egyszerű, gépies és ismétlődő tevékenysége miatt "tart" egyáltalán férfit az átlagos nő. A nő szempontjából, a férfi "tartásának" költsége péniszének további felállásának költségére szorítkozik. Minél visszataszítóbb a szex nőjével, annál kevesebb jutalmat várhat el cserébe a férfi. A csúf külsejű nők még kevésbé képesek megbecsülni és szeretni a férfiakat mint a szebb példányok.
A posztmodern kultúra átalakította a családot egy olyan intézménnyé ahol a nő minden igényét kielégítik. És a férfiak csupán a nőstény szórakoztatására és örömszerzésére létezik. Minden nagyobb városban férfiak tömegei, zsúfolódva az utcákon, boltokban és szórakozóhelyeken, keresik a "p*nát". Mint katonák egy hadseregben, a nők utasításait várják, akiknek immáron jogukban áll válogatni az érzelmileg kisemmizett, depressziós nőtlenek egyre duzzadó tömegéből. Nemcsak a nők rabszolgái, még egymás között is harcolnak, és egymást rangsorba állítják aszerint hogy milyen sikeresek a párkapcsolatok világában. Milyen undorító jelenet mikor egy tucat frusztrált férfi egymásnak mesél sokszor kifantáziált szexuális hódításaikról, mintha nem lennének az életben fontosabb dolgok!
Tehát a férfiakat naponta szolgaságba döntik a nők, vagy a nőkkel való együttlét iránti vágy... és erről még dicsekednek is! Minél nyíltabban hirdetik a nők magukról hogy az élvezet az egyetlen céljuk az életben, annál megkeseredettebbé válnak azok a férfiak akiket kihagynak ezekből az érzéki tevékenységekből.
Azonban minél kevesebb erőfeszítést kell a nőknek megtenniük a párkapcsolatokban és a szexuális életben, annál több erőfeszítést kell a férfiaknak elvégezniük. A megkeseredettség és a nők iránti gyűlölet ennélfogva a nőtleneken túl átterjed azokra a "szerencsés" férfiakra is akik nővel élnek párkapcsolatban. Szeretőjük minden egyes arisztokratikus óhajával és utasításával növekszik frusztrációjuk, helyzetükkel való elégedetlenségük... és mind csak egy apró kis d*gásért amit talán már a férfi sem élvez. A férfi immáron csak egy szexuális segédeszközzé vált a nő számára.
Amint láthattuk, eddig minden egyes társadalom az egyik nem uralmán és a másik nem elnyomásán alapult. De ahhoz hogy hatékonyan elnyomhassa az egyik nem a másikat, biztosítania kell újratermelődésének feltételeit is. A férfi ennélfogva sikeresen feltört az uralomra a primitív matriarchális társadalomban. A 20 . század végére a nő sikeresen leküzdötte a hímsóvinizmus gátjait, és azzá a posztmodern feminista nőjévé vedlett át amivel ma szembetaláljuk magunkat. A nőtlen férfi azonban, ahelyett hogy felemelkedne, egyre mélyebbre süllyed az apátia sötét vizeibe. Depressziós lúzerré válik, és újratermelődésének feltételeitől elzárják. Az általános apátia körükben gyorsabban terjed mint a kevés jól működő párkapcsolat ilyen nehéz viszonyok között, És itt válik világossá hogy a nők alkalmatlanok tovább uralkodni a magánélet terén, és képtelenek tovább rákényszeríteni élvezetük feltételeit a társadalomra. Alkalmatlanok az uralomra mert léptelenek biztosítani a népességi újratermelődést, lévén hogy túlzottan el vannak foglalva saját szexuális élvezetükkel ahhoz hogy törődjenek a gyerekvállalással. Nem véletlen, hogy mindenütt ahol győzött a feminizmus, és ahol a nők irányítják a fogamzást, nincsen elégséges népességi szaporulat. A társadalom nem képes létezni tovább a matriarchális és feminista rendszer terhe alatt. A szabad nők létezése a társadalom puszta létét veszélyezteti.
Amint ezen sorok íródnak, a nőtlenek még mindig egy zavaros tömeget alkotnak, széjjelszórva az egész országban, és megosztva az egymással folyó versengés miatt. Ha bárhol is egységbe kerülnek, ez nem saját egységük miatt van, hanem a nők egységessége miatt, mely csoport, hogy saját szexuális céljait elérhesse, a férfiakat mozgásba hozza, és, egyelőre, képes is elérni ezt. Ennél a pontnál a nőtlenek nem az ellenséggel küzdenek, bajaik forrásával, a Nővel, hanem egymással, hogy megszerezhessék a nővel való együttlét gyors és mulandó örömét. Az egész mozgalom tehát a nők kezében összpontosul; minden szexuális hódítás melyet férfiak végrehajtanak egy győzelem a feminizmusnak.
De az önzőség fejlődésével a nőtlenek nemcsak létszámban válnak erősebbé; egyre nagyobb mértékben összpontosulnak, egyre hatalmasabbá válnak, és egyre inkább érzik hatalmukat. A nőtlen férfiak körében az életfeltételek egyre kiegyenlítettebbekké válnak. annak függvényében hogy a feminizmus milyen mértékben törli el az összes megkülönböztetés férfi és férfi között, és mindenütt ugyanarra az alacsony szintre, a szexuális tárgy szintjére degradálja őket. A kevés "tökéletes" férfi iránti verseny a nők között, és az abból származó magánéleti válságok és női homoszexualitás, a férfiak értékét ingataggá teszi. A női igények folyamatos növekedése a hímek létét egyre kétségesebbé teszi; a férfiak és nők közti ütközések egyre inkább kollektív jelleget öltenek. Ennélfogva a férfiak, kiváltképp a nőtlen férfiak, egyesülnek a nők elnyomása ellen, és egyéni meg csoportos szinten saját érdekeiket részesítik előnybe. Ráeszmélnek a nőtlenek, hogy a másért élt élet nem élet, azaz, a szolgaság nem kívánatos. Az önzőség tehát egyre inkább nemcsak a nők, hanem, a férfiak jellemző álláspontja.
A feminizmus viszonyai között férfiak hellyel-közzel győzhetnek, és nőjüket akaratuknak alárendelhetik, de csak egy időre. Csatáik gyümölcse sokkal inkább azon felismerés, hogy nem szükséges a Nővel folytatott párkapcsolat a boldogsághoz. Ezen felismerés kulcsfontosságú. Illetve másodikként, a nőtlen férfiak közti növekvő egység. Hála a kommunikációs eszközök fejlődésének, a párkapcsolatban nem élő férfiak ráeszmélnek arra, hogy élethelyzetük távolról sem annyira deviáns, mint amennyire először hitték, mikor nem ismertek hozzájuk hasonló helyzetben lévőket. Minden küzdelem a két nem között egyben politikai harc is. Ez nyílt politikai csatává vált a legfejlettebb országokban, például az Amerikai Egyesült Államokban.
Minden eddigi uralkodó nem mely győzött az akkori "gyengébbik nem" felett megerősítette saját pozícióját azáltal hogy örömszerzésüknek rendelték alá a társadalmat. A nőtlenek nem válhatnak saját uraikká anélkül hogy széles általánosságban ne számolnák fel a férfiak nők általi kizsákmányolásának összes formáját, és azáltal a szexuális kizsákmányolás összes módját. Nincsenek saját párkapcsolataik melyeket félteniük kéne; az a történelmi feladatuk hogy minden eddigi párkapcsolati formát felszámoljanak, és a kölcsönös önzőség kizsákmányolás-mentes világát építsék fel, valamint hogy a párkapcsolat-nélküli gyereknemzés rendezett feltételeit biztosítsák.
III. FEJEZET: A MEGOLDÁS
Az intézményesedett feminizmus rendszerében a két nem közti különbség csökken. Mind a férfiak, mind a nők, egyaránt saját élvezeteiket kívánják előnyben részesíteni. De hatalmas ellentmondás alakul ki szándék és valóság között: mivel a nők igényei felülmúlják a kínálatot. A nőtlenek létszáma lassan közelít a nővel rendelkezők számához... miközben a nők is egyre ritkábban találnak számukra "megfelelő" partnert. Nem véletlen a homoszexualitás elterjedése ilyen viszonyok között.
A biszexualitás természetes velejárója a fejlődésnek. A két nem küzdelme nem kell hogy szükségszerű legyen. Egyik nem győzelme az emberiség megsemmisülését vonhatja maga után. A nők és férfiak közti fokozott elidegenedésre adandó válasz a biszexualitás. Az örömszerzés szempontjából lényegtelen, hogy milyen nemű a szeretőnk. Azonban le kell szögezünk nekünk, nőtleneknek, hogy milyen társadalmat is kívánunk a nőuralom helyett.
Célkitűzéseink a következők:
- A népességszabályozás közösségi tulajdonba-vétele
- A fogamzásgátlás korlátozása alacsony születésszámú országokban, és kötelezővé-tétele fejletlen, túlnépesedett régiókban.
- A nők jogainak összhangba-hozása a társadalom érdekeivel
- A párkapcsolaton-kívüli szexualitás elfogadtatása
- A gyermeknevelés kötelezően ellátandó közösségi, illetve önkormányzati feladattá-tétele.
- Idővel, a párkapcsolatnak mint elmaradott intézménynek teljes-körű megszüntetése.
Céljainkat természetesen csupán hosszabb ideig tartó építőmunkával leszünk képesek elérni. A társadalom többi tagja számára is szükséges lesz elmagyaráznunk célkitűzéseink lényegét, valamint általános célunkat, mely nem más mint a következő: a szerelem felszámolása
Gondoljunk csak bele, mennyi boldogság és termelékenység szabadulni fel, ha mindenki felhagyna a szerelemhez való görcsös ragaszkodásával! Valamennyi baj és kár a szerelem iránti irracionális igényből fakad. Alapvetésünk, élettapasztalatainkból és a történelemből kiindulva, hogy ember nem lehet embernek boldogság-forrása. Tartós, meg nem szűnő boldogságot csak magunknak ajándékozhatunk, sosem egymásnak. Ez a pszichológia vasszabálya, melyet mégis oly kevesen tartanak be és ismernek. Minden célkitűzésünk a szerelemnek mint mozgatóerőnek a lehetőleg minél nagyobb mértékű kigyomlálására irányul.
ELSŐKÉNT a népességszabályozást egy felerészt női, felerészt férfi szakértőkből álló bizottság kezébe kívánjuk adni. Ezen bizottság fogja eldönteni mennyi születés elfogadható, és annak megfelelően fog kiadni rendeleteket és rendszabályokat. Az éppen aktuális munkaerőpiaci igényeknek és a hosszútávú stratégiai irányelveknek megfelelő mennyiségben kell rögzíteni kvótaszerűen a születésszámot, ám legszerencsésebb volna minden országban átlagban minden nőnek két gyermeket szülnie, mert ezáltal biztosítva volna a népességi egyensúly. A gyereknemzést ráadásul speciálisan erre a célra kiképzett, egymással viszonyban nem lévő állami alkalmazottaknak kell végezniük.
MÁSODIKKÉNT a nők kezéből ki kell venni a fogamzásgátlás összes eszközét, mert ha rajtuk múlna, kihalna az emberiség. Ehelyett a fogamzásgátlás kérdésében szintén közösségi hatóságnak kell döntenie, és szükség szerint korlátoznia vagy, ellenkező esetben, kötelezővé tennie a fogamzásgátlás eszközeit. Semmilyen morális irányelvnek nem szabad elhomályosítania a fogamzásgátlás kérdéskörét.
HARMADIKKÉNT a nők jogait a társadalom szaporulatának egyensúlyi állapotának megfelelően kell szabályozni. Nem szerencsés a feminista munkamegosztás, és igenis meg kell fosztanunk a nőket kitüntetett, hatalmi szerepüktől! Senkinek sem áll jogában eszközként kezelni az ellenkezőneműeket, és arrogánsan viselkedni velük szemben, még akkor is ha túlkínálat van hímneműekből.
NEGYEDIKKÉNT, hogy a szerelmet végképp kiűzhessük az emberi viszonyokból, és mindenki egyaránt találhasson kielégítést szexuális igényeire, eltöröljük a párkapcsolatokon kívül szexuális viszonyokat övező minden ellenvetést és elítélést. Az elmaradott erkölcsi rendszerek velünk élő maradványa azon eszme, mely szerint egy ember csak párkapcsolatban élhet boldogan.
ÖTÖDIKKÉNT, hogy végső célunkat elérhessük, a gyermeknevelés feladatát is rábízzuk megfelelően felszerelt és megfelelő személyzet által üzemeltetett közösségi és/vagy önkormányzati intézményekre, természetesen amikor az illető állami anyagi lehetőségei ezt lehetővé teszik. Ezáltal megszűnik a gyermeknevelés "kényszere", és a gyermek és szülő közti személyes összetartást felválthatja egy össztársadalmi, személytelen szolidaritás. Ennek a szolidaritásnak az alapja az állandóan egyensúlyi szinten lévő születésszám lesz, mely biztosítja a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát.
HATODIKKÉNT minden párkapcsolat felszámolását kívánjuk elérni. Ha az emberiség többé nem keres boldogságot magánéletében, annál inkább fog tudni összpontosítani a nagyobb, bolygónkat és közösségi létünket veszélyeztető jelenségekre. A férfi és nő közti viszony végre a szerelmi érzésektől mentes, baráti viszonnyá válhat, melyet nem fertőznek meg érzelmek és konfliktusok. A szexuális együttlétek csupán a testi örömszerzést fogják szolgálni, és az ürítéssel egyszintű tevékenységgé válik, lévén hogy "csupán" egy szükséglet kielégítését fogják szolgálni, és sem a nem-létező párkapcsolatok megerősítését, sem a gyereknemzést.
Minden szava ezen Kiáltványnak a jövő nemzedékeinek boldogságához kíván hozzájárulni. De a szavaknál fontosabbak a tettek. Nekünk egyéni életünkben kell bebizonyítanunk az új életmód felsőbbrendűségét. Meg kell mutatnunk, hogy lehetséges szerelem nélküli élet. Mi, a nőtlenek, csak rabláncainkat veszíthetjük el! Csak szeretetéhségünk tart minket szolgaságban! Előre, magányos, megtört sorstársaim! Előre, a jövőbe!
A Jövő a Bátraké.
