"24 éves lány vagyok, és sajnos az életem elég boldogtalan.
Párkapcsolat terén már nem tudom mit kellene tennem, hogy változtassak...hogy végre én is boldog legyek egy picit.
Tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, épp ezért már hosszú ideje "dolgozom" ezen. Legelőször is elfogadtam önmagam kívül-belül. Sokat mosolygok még akkor is ha néha egy kicsit nehéz. Próbálok kedves és nyitott lenni, nem vagyok magamnak való, mgányos farkas-típus. Ennek ellenére sajos nagyon úgy néz ki, hogy mégsem sikerül párt és boldogságot találnom. Nem akarom erőltetni, csak hát mégis jó volna ha változna az életem...mert már elég mekeseredett vagyok."

VÁLASZ:

Elfogadja magát... de valóban elfogadja-e? Sokatmondó az a mondat, hogy "mégsem sikerült PÁRT ÉS BOLDOGSÁGOT találnom". Ez a bajok forrása. A sok átlagember üres, belül teljesen tartalmatlan. Nem rendelkeznek belső értékekkel, ezért keresik az értéket számukra külsődleges dolgokban. 24 éves kora létére ez az ember képtelen felfogni az igazságot. Senki sem találta meg a boldogságot és megelégedettséget más emberben. Igazságtalan dolog elvárni leendő páromtól azt, hogy boldoggá tegyen engem. Elfogadni önmagamat annyit jelent hogy elítélem a szerelmet, és beismerem, hogy igazán csak önmagamat szerethetem. Ez az igazi egoizmus, az Éntől elszakított egoizmus ami szoros kapcsolatban van a csillagokkal, a Lét és Nem-Lét közti felsőbbrendű valósággal. Retorikai okokból valaki lehet érzelgős meg érzelmes, hiszen az életet megszínesíti az irodalmiság, és a művészi szóhasználat. De valamennyi írónak épp azért volt tragikus életpályája, mert nem ismerték fel az élet és irodalom közti áthidalhatatlan szakadékot. Egyáltalán nem szükséges egy művésznek élni olyan életet, amilyeneket ábrázol, meg amilyen a regénybeli énje. A művész, akárcsak a "szerelmes ember" csak personáink egyike, egy a sok maszk közül amiket visel az ember életpályája során. A bölcs sajátossága, hogy felismeri a maszk és az arc közti különbséget, még akkor is mikor ő hordja a maszkot. Nem éli bele magát szerepeibe, noha jól tud alakítani, mert tudatában van annak hogy nem minden ami fénylik van aranyból. Kortársai azt hiszik róla, hogy Janus-arcú. Pedig a bölcs egyetlen igaz arca az egyhangú nyugalom isteni eredetű arcképe, a tökéletes nyugalom és egyensúly. Se nem mosolyog, se nem szomorkodik. Egyenes vonalat képeznek ajkai, tökéletesen horizontális vonalat, akárcsak egész lénye, lelke. Elméje pedig egyenes vertikális vonal mely felfelé mutat. A kereszt ily módon jelképe a felfelé-törekvő természetnek, és a keresztény szellemiségtől gyökeresen eltérő értelmet nyer. Persze, az alábbihoz hasonló embereknek kár ilyesmikről beszélni:

"Nekem se párom, se barátaim nincsenek. Totál egyedül vagyok, és ettől annyira rossz a kedvem, hogy nincs kedvem se tanulni, se dolgozni. Mindig azt mondom magamban, hogy minek erőltessem magam, ha szinte semmi örömöm az életben!
:("

Az ilyen fatalista, minden reményüket elvesztett, de ugyanakkor panaszkodó és rimánkodó egyedeknek más nem tudok javasolni mint az öngyilkosság. Tartósan lehetetlen így élni; vagy felülemelkedik létállapotán és új szférákba helyezi gondolkodását... vagy elfogadja léthelyzetét és abból merít örömöt. A kettőn kívül más jellegű életvitel hosszútávon nem lehetséges. Csak saját szegénységi bizonyítványát állítja ki az az ember, aki "egyedüllétre" panaszkodik. Tudat-alatt bevallja ugyanis, hogy "én senki vagyok". Ami ezek szerint igaz, ha rossz érzést okoz neki ha önmagával van összezárva. A boldogság egyik előfeltétele, hogy jól érezzem magam abban az esetben is, ha össze vagyok zárva saját Énemmel egy házban. Képzeld el magadban, hogy életfogytiglanig tartó szabadságvesztésre lettél ítélve, és, a börtönőrök kivételével egész nap senkivel sem találkozhatsz...életed végéig. Akinek erre gondolva, kellemetlen érzései támadnak, az az ember még nem eléggé bölcs. Ezzel a gondolattal kötelező megbarátkoznia mindenkinek, aki a világosság útjára kíván lépni. Égő, fájdalmas út ez eleinte. Fájdalmat okoz forró hamun sétálni, de egy idő múlva az elme felülemelkedik az ilyen megpróbáltatásokon. Az úgynevezett "Magány" ugyanilyen megpróbáltatás; a gyenge-jelleműek elszaladnak előle, és inkább keresik tovább más emberek után. A bölcs viszont szembesül a Magánnyal... és közben felfedezi önmagát. Felfedezi, hogy kire számíthat és ki az igaz barátja, aki nem hagyja el. Én magam vagyok önmagam leghűségesebb barátja. A bölcs "magának-való", Nem úgy mint a kérdező. Szerencsére vannak még felvilágosult személyek is:

"először is a boldogságot találd meg, aztán a párt... egy srácot megrémít egy olyan csaj, aki a kapcsolatban keresi a boldogságot... végtére is egy férfi NŐT keres, NEM kiskutyát..."

Nagyon dicséretreméltó módon, ezen válaszadó rávilágít arra hogy a boldogság bensőséges dolog, a legbensőségesebb dolog mi valaha létezett. Nem adható és kapható; vagy benne rejlik valakinek a lelkében, vagy sem. A technológia által kínált lehetőségekkel nem fejlődött arányosan az átlagember elméje, és ez az egyik alapvető oka elégedetlenségének. A posztmodern világ, jobban mint eddig bármikor, igényli a transzcendentális gondolkodást, az elvont, távolságtartó viselkedést. "Nem magának való" a kérdező nőstény... a hozzá hasonló emberekből vannak a rabszolgák, akik másnak a tulajdonát képezik. Ilyen lelkiállapotban ha véletlenül össze is kerül egy hímmel, alárendelt szerepben fog élni. Ezzel nincs baj, az egyetlen baj az ebben hogy viszont nem fogadja el létállapotát. Még lúzer is élhet felvilágosult életet, ha elfogadja létállapotát és öntudatosan él. Azaz, felismeri magáról hogy ő micsoda. Ez a magányos 24 éves nőstény viszont tagadja a nyilvánvalót. Magányos, de nem "magányos farkas". Ez a balgákra jellemző álláspont. A nyertesek magányos farkasok, a vesztesek pedig vagy nyájban élő bárányok, vagy magányos bárányok. Mindenképpen bárányok.

HASZNOS TANÁCS:

Kedves Kérdező! Barátkozz meg a börtönnel, különösen ha önmagadat zárod börtönbe. A börtönrab, ha nem ismeri fel léthelyzetét, verésekben és a börtönőrök válogatott kínzásaiban részesül majd, ezeket követően, ha nem "tér észhez", zárt osztályra kerül.